Pozitív trendek az európai és közép-ázsiai régió élelmezésében
Elkezdődött az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) 30. Európai Regionális Konferenciája Törökországban, a tanácskozás középpontjában ezúttal a minőségi étkezés és a fenntartható mezőgazdaság áll - közölte a FAO szerdán.

A közleményben kiemelik: Európa és Közép-Ázsia régiójában az éhezők száma, vagyis akik nem jutnak elegendő napi kalóriához, több mint 40 százalékkal csökkent 1990 óta.

José Graziano da Silva FAO-főtitkár a konferencia megnyitóján elmondta: a pozitív trend ellenére nem dőlhetnek hátra, mivel a helytelen táplálkozás más formában, de továbbra is jelen van a régióban. A FAO becslése szerint Európa és Közép-Ázsia 53 országából 48-ban többségbe kerültek a túlsúlyos vagy kórosan elhízott felnőttek, míg a Kaukázusban és Közép-Ázsiában a gyermekek növekedési zavarokkal küzdenek.

Sok országban elindult a változás, hogy a cél ne pusztán a termelés fokozása legyen, hanem az, hogy az élelmezési rendszerek minőségi élelmiszerrel lássák el az embereket.

Ennek érdekében a FAO két, az egész régiót átfogó kezdeményezést indított el: az egyik a kistermelők helyzetének javítását célozza, a másik az élelmiszer-kereskedelmi politikai kereteken csiszolva segít a kis- és közepes gazdaságoknak a növekedésben és terjeszkedésben.

A Regionális Konferencia a FAO kétévente megrendezett, hivatalos döntéshozó fóruma az ENSZ ügynökség Európa és Közép-Ázsia régiójában található tagországai számára, ahol az élelmezés és mezőgazdaság helyzetét, kihívásait és a közös ügyeket vitatják meg. Az országok magas rangú küldöttei, az agráriumért felelős miniszterek, a civil szféra és nemzetközi szervezetek megfigyelőként jelen levő képviselőivel együtt vesznek részt a konferencián.

A tanácskozáson szó lesz a hüvelyesek nemzetközi évéről, továbbá az élelmiszerpazarlás, a nukleáris technológiák használata a kártevők ellen, valamint a következő általános mezőgazdasági felmérés is napirenden lesz a május 6-ig tartó tanácskozáson.

(elelmiszer.hu / MTI)

Megosztom a Facebook-on
  //google statisztika